A Simon Wiesenthal Központ felszólította a magyar kormányt, hogy figyeljen oda a magyarországi zsidó közösség hangjára, és tisztességgel emlékezzen meg a magyarországi holokauszt évfordulójáról, ahelyett, hogy politikai szándékokból meghamisítaná a történelmet, közölte az MTI.
A zsidó jogvédő szervezet a honlapján március 5-i keltezéssel közzétett felhívásban arra szólítja fel a magyar kormányt, hogy működjön együtt a magyar zsidó közösséggel, és tartózkodjon e közösség megfélemlítésére tett kísérletektől.
A felhívásban idézik Mark Weitzmant, a Wiesenthal Központ kormányzati ügyekkel foglalkozó igazgatóját, aki Szapáry György washingtoni magyar nagykövettel beszélve kijelentette: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár minapi kijelentése, amely szerint „kudarccal fenyeget a holokauszt-emlékév megünneplése a Mazsihisz (az ünnepségről való távolmaradást kilátásba helyzező) ultimátuma miatt”, nyilvánvaló kísérlet a magyar zsidó közösség megfélemlítésére. Ezzel arra akarják rábírni a zsidó közösséget, hogy fogadja el azt a „hibás folyamatot”, amely inkább a magyar kollaboráció tisztára mosását, semmint a holokausztra való tisztességes emlékezést célozza.
Úgy látszik, hogy a történelmi eseményekkel való becsületes szembenézés helyett, beleértve a nácikkal való kollaborálást több mint félmillió zsidó meggyilkolásában, a legutóbbi magyar lépések, például a német megszállás emlékművének tervezett felállítása vagy a kommunista elnyomás áldozataira való emlékezés előtérbe helyezése inkább azt célozzák, hogy Magyarországot áldozatnak állítsák be, amely semmilyen felelősséget nem visel a holokauszt idején elkövetett cselekményekért. Ez az a magatartás, amely arra késztette a zsidó közösséget, hogy elálljon a részvételtől – hangoztatta a szervezet.
„Nyomatékosan sürgetjük a magyar kormányt, figyeljen oda a zsidó közösség hangjára, és tegye prioritássá a tisztességes megemlékezést a magyarországi holokausztról, ahelyett, hogy politikai szándékokból meghamisítaná a történelmet” – fejeződik be a felhívás.

magyartudat.com

6 thoughts on “A Simon Wiesenthal Központ felszólította a Magyar Kormányt

  1. Mi az, hogy az SWK felszólította a magyar kormányt?! Inkább a történemi eseményekkel kellene becsületesen szembenézni, s a magyarokat nem kellene állandóan szapulni, sértegetni, pumpolni és azzal vádolni, hogy állandóan a MÚLTBAN MERENG, hiszen azt egyesek szerint el kellene felejteni. Ám Trianont el lehet felejteni? Ha a magyarok benyújtanák a különböző jogos kárpótlási igényüket, ez az ország jobban élne, mint az arab világ összessége.

  2. A zsidó közösség emlékezzen, hívja meg erre a megemlékezésre a kormányt, a kormány pedig tisztelettel el fog menni és le fogja róni a kegyeletét az elhurcoltakért és minden szenvedőért. Zsidókért. Cigányokért. Magyarokért.

  3. FELSZÓLÍTOTTA!!??? – Talán, LESZÓLÍTOTTA! – mint egy kurvát, aki már lefeküdt nekik. Joggal követelőznek, ezzel a kormánnyal szemben, mert a széket is leporolják nekik, ahova ülni szeretnének!
    Pedig, lehetne más dolga is a Wiesenthal központnak, mert háborús bűnösök az ő soraik között is lapulnak, csak valamiért nem akarnak tudni róluk. Ugyan is a szovjet komisszárok között is jó bőven voltak. Ne a mi lelkiismeretünket adjusztálják, pedig van mit söpörni a saját házuk táján is.
    Arról már nem is beszélve, hogy kinek a megbízásából „szólította fel ” országunkat, mert nem látom egy szinten a közösségüket az országéval

  4. Az egész arra megy ki, hogy elterelje a figyelmet az I. világháború évfordulójáról! Ráadásul abban pont a zsidók felelőssége volt a legnagyobb!!! Na pont ezt akarják elkenni ezzel a hollókaktuszos sz@rsággal!

  5. A zsidók szólítsák fel a nemzetközi zsidó tanácsot hogy tegyék közzé azt a dokumentációt ami a tanács és a náci Németország kollaborációját leleplezné. Ugyanis a világháborúban a tanács valósággal szelekciót tartott hasznos ( vagyonos) és nem hasznos zsidók ( vagyontalan) A kiválasztott zsidókat átengedték Palesztinába ( ma Izrael) magyarán mondva saját fajtársaikat önként küldték a halálba. Erröl szivesen megemlékeznénk kedves zsidó közösség. Na most lehet reklamálni ha esetleg fáj az igazság. Sőt nyugodtan be is lehet perelni. Meg vannak a megfelelő történészi kutatási anyagok a bizonyításra tehát max f@szra lesztek húzva a bíróságon. Alászolgája

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás