Most itt vagy
Itt > Főoldal > A péterváradi győzelem

A péterváradi győzelem

Csodálom, agyon nem lőttek, karomat ugyan megh találták, de fáratt lévén a golóbis, megh nem járta.”
Az 1699-ben megkötött karlócai béke nemcsak Magyarország nagy részét szabadította fel a török uralom alól, hanem a Peloponnészoszi-félszigetet is a Velencei Köztársaságnak juttatta. A görög területek feletti uralomért azonban Velence 1714-től megint háborúban állt az Oszmán Birodalommal, s a félszigetet pár hónap alatt el is veszítette. III. Károly német-római császár (1711–1740) tartva attól, hogy Velence veresége után a törökök a Habsburg Birodalom ellen fordulnak, de a további balkáni terjeszkedés szándékával is, 1716 áprilisában szövetséget kötött Velencével. Hamarosan a Duna mentén is megkezdődtek a hadműveletek.

Savoyai Jenő herceg portréja
(Lelőhely: OSZK Régi Nyomtatványok Tára, App. M. 96)

Július végén mintegy 120-150.000 fős török haderő indult meg északnak az alig két évtizede elvesztett területek visszaszerzésére. A Savoyai Jenő (1663–1736) herceg vezette Habsburg haderő, mely nagyjából 80.000 főt számlált, köztük mintegy 6300 magyar hajdúval és huszárral, Futaknál táborozott.

Pálffy János nádor portréja (Lelőhely: OSZK Régi Nyomtatványok Tára, App. M. 1034/39)

Savoyai, ellenfele szándékainak kifürkészése céljából, Pálffy János (1663–1751) tábornagy vezetésével egy erős járőrt küldött felderítésre. Pálffy augusztus 2-án Karlócánál belefutott a törökök 20.000 fős előőrsébe, de a sokszoros túlerő ellenére vakmerően felvette a harcot a törökkel és csak az ellenség több rohamának visszaverése után húzódott a közeli Pétervárad sáncai mögé. Az összecsapás hevességéről Erdődy György (1674–1739) grófhoz intézett levelében számolt be: „Csodálom, agyon nem lőttek, karomat ugyan megh találták, de fáratt lévén a golóbis, megh nem járta.”

A következő napokban a törökök a péterváradi erősség szabályos ostromába kezdtek és a közelítő árkok pár nap után már csak 50-100 lépésnyire voltak a védművektől. Eközben a császári fősereg egységei átkeltek a Dunán és 5-én hajnalban a jobb parton együtt volt az egész haderő.

Savoyai Jenő herceg reggel hét órakor indított támadást a törökök ellen. Középen gyalogságát állította fel, a szárnyakat pedig a lovasság fedezte. A harc azonban rosszul kezdődött. A gyalogság zöme ugyan rendben haladt előre, de középen a hadsorok a sáncból való kilépéskor összekeveredtek, amit a janicsárok azonnal ki is használtak, és teljesen szétzilálták a csapatokat. Sőt nemcsak visszaűzték azokat a sáncokba, de be is nyomultak oda, és már az előrenyomuló egységek hátát fenyegették.

Ekkor Savoyai személyesen avatkozott közbe. Először a második hadrend segítségével helyreállította középen a rendet, majd parancsot adott a lovasságnak, hogy támadjon. A császári lovasság oldalba kapta a mélyen a vonalaik közé nyomult janicsárokat, és szemből is újraindult a helyreállt gyalogsági hadrend támadása. Az egyidejű támadás felmorzsolta a török csapatokat. Maga a nagyvezír, Ali Damad (1667–1716) is elesett, és az ezt követő zűrzavarban a császári lovasság a török tábort is elfoglalta, nagy mennyiségű hadianyagot zsákmányolva. Délre véget is ért a küzdelem.

A győzelem hatalmas jelentőségű volt, hiszen lehetővé tette a Délvidék legfontosabb várának, Temesvárnak a visszafoglalását és az egész Temesköz felszabadítását. A következő évben pedig Belgrád erődje ismét keresztény kézbe került. A háborút lezáró pozsareváci békében (1718. július 2.) a Habsburg Birodalom megszerezte a Temesközt, Szerbia északi részét, valamint a középkori Szörényi Bánság területét.

Heinrich Jonas Ostertag: A péterváradi csata térképe (OSZK Térképtár, TA 216 A-1)

Térképünket Heinrich Jonas Ostertag készítette és egy, a háború menetét bemutató, Hungarisches Kriegs-Theatrum… című kötetben adta ki. A műben szereplő térképeket maga metszette. Ostertag (Osterdag) egyike azon metszőknek és kiadóknak, akikről meglehetősen keveset tudunk. Regensburgban élt, a „Rothen-Hahn” nevű házban (1716), tevékenységéről az 1711 és 1730 közötti időszakból vannak adatok.

A térkép 53,1×72,3 cm-es, tehát viszonylag nagy méretű. A méret, valamint az 1:28.000 méretarány lehetővé tette, hogy a szerző az eseményeket igen részletesen ábrázolja. Ebben a viszonylagosan nagy méretarányban már kedvelt volt a felülnézeti, csíkozásos domborzatábrázolás, miként az is, hogy a fő témától távolodva az ábrázolt terület fokozatosan látképi formát öltött. Ennek megfelelően, míg az erődítéseket alaprajzban láthatjuk, addig a szerző a háttérben a török tábort látképszerűen mutatta be, akárcsak a távoli magaslatokat.

Jól megfigyelhetők a szembenálló felek hadállásai, a császári sereg egységei fegyvernemek szerint jellel, az ezeket vezénylő tisztek pedig számmal jelölve. Jól azonosítható a császári sereg balszárnyán a lovasság zöme, a centrumban pedig a gyalogság egységei a kiindulási helyükön a sáncok védelmében, és a jobbszárnyat védő néhány lovas ezred.

A török hadrend a térképen igencsak szervezetlennek mutatkozik. Ostertag az erőd körüli tömeggel a janicsárok ostromló egységeit jeleníti meg, az ostromló seregből egyedül a tüzérségi ütegeket és azok fő célpontjait emelte ki a lővonalakkal. A török tábor közepén találjuk a nagyvezír sátrát, a tábor körül pedig a védelmet szolgáló szekérvárat. A táborban és körülötte látható sötéten pöttyözött csíkok a csata végső fázisában a császári csapatok elhelyezkedését jelölik, míg a menekülő török katonaságot és a tatár lovasokat „egyenként megszámolhatjuk.”

A csata fontosabb eseményeit és a péterváradi erőd építményeit számok és betűk jelölik, melyek magyarázata a kötet megfelelő oldalain olvasható. Ostertagnak az 1716–1717. évi háborút bemutató kötete összesen 14 térképet tartalmaz az alábbi helyszínekről, egyesekről akár többet is: Pétervárad, Temesvár, Mehádia, Orsova, Pancsova, Újpalánka, Belgrád, valamint Belgrád környéke.

Atlaszgyűjteményünk a műből két teljes példánnyal is rendelkezik. Az egyik a könyvtár alapítójának, gróf Széchényi Ferencnek (1754–1820) az adományából, a másik Thaly Kálmánnak (1839–1909), a kuruc kor neves kutatójának hagyatékából származik. Utóbbi díszes példány, nyomott mintás pergamenkötéssel van ellátva, írja Pálfi László/Földabrosz.

Irodalom:

BÁNLAKY, József: A magyar nemzet hadtörténelme. Budapest, 1928–1942.
A magyar katona vitézségének ezer éve. Pilch Jenő szerk. Budapest, [1933].
Magyarország hadtörténete. Liptai Ervin főszerk. Budapest, 1985.
TARJÁN M. Tamás: 1718. július 21. A pozsareváci béke megkötése. Rubiconline, http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1718_julius_21_a_pozseravaci_beke_megkotese/, 2016. augusztus 1.
ZACHAR József: Csaták, hadvezérek, katonák a XVIII. században. Budapest, 1990.

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Top