Most itt vagy
Itt > Főoldal > A NATO csapatok Lengyelországba léptek románokkal együtt

A NATO csapatok Lengyelországba léptek románokkal együtt

Átlépte vasárnap a cseh-lengyel határt annak a nemzetközi zászlóaljnak első kontingense, melyet az észak-kelet-lengyelországi Orszyszba telepítenek  a NATO keleti szárnyának megerősítése keretében.
A TVN24 hírtelevízió értesülései szerint a 127 járművel rendelkező 550 fős konvoj  törzsét az amerikai 2. páncélos dandár katonái képezik, de megérkezett mintegy 150 brit és 120 román katona is. Az amerikai parancsnokságú NATO-zászlóaljban horvát katonák is szolgálnak majd.
A lengyel sajtó múlt héten arról írt, hogy az összességében mintegy 800 fős, többek között a 70 Stryker páncélos járművel felszerelt NATO-zászlóalj a németországi Vilseckből érkezik, két különböző útvonalon – Csehországon keresztül, valamint a német-lengyel határon át –  haladó konvojban.
Az új bázisukba vonuló NATO-katonák a következő napokban többek között az alsó-sziléziai vajdasági központban, Wroclawban, a közép-lengyelországi Piotrków Trybunalskiban, valamint Varsó egyik külvárosi negyedében is megállnak, a helyi lakosság számára harcászati bemutatókat szerveznek.
Orzyszban a NATO zászlóalját április 13-án fogadják majd hivatalosan,  az ünnepségen Andrzej Duda lengyel államfő, valamint Curtis Scaparrotti, a NATO európai erőinek főparancsnoka vesz részt.
A NATO a kelet-ukrajnai konfliktus és az ottani orosz beavatkozás miatt a tavaly júliusi varsói csúcstalálkozón úgy döntött, hogy csapaterősítést hajt végre Lengyelországban, Észtországban, Litvániában és Lettországban átlagosan ezer-ezer katonával. Litvániába már január végén érkeztek a német parancsnokságú zászlóalj katonái, Észtországban pedig múlt héten kezdődött meg a brit parancsnokságú zászlóalj telepítése.
Lengyelország a Lettországba telepítendő, kanadai parancsnokságú zászlóaljba, valamit a Romániában szintén állomásozó NATO-csapatokba vezényli ki katonáit.
Lengyelországba januárban a mintegy 3,5 ezer fős amerikai páncélozott dandárt is telepítették, ennek katonái jelenleg a közép-kelet-európai térség országaiban gyakorlatoznak.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás