A Magyar nem felejt- kitelepítés Felvidékről

Mindenféle kárpótlásról szó volt már ebben az országban, a szlovák-magyar lakosságcsere során kitelepítettekéről viszont mélyen hallgatunk
Néhány gondolat áldozatokról és győztesekről.

,,Azok a szörnyű tapasztalatok, melyeket a csehek és a szlovákok a német és a magyar kisebbséggel megéltek, s amelyek zömében a köztársaság kívülről történő rombolásának politikai eszközeivé váltak, a megújult Csehszlovákiát mélyreható, tartós beavatkozásra kényszerítik” – áll az 1945-ben életbe lépett Kassai Kormányprogramban, s úgy vélem, ebben az egy mondatban minden benne foglaltatik. A második világégésből ,,győztesként” kikerült csehek és szlovákok fóbiába hajló ezredéves félelme a magyaroktól, de az arizálási vágy is. A folytatás is teljesen egyértelmű: ,,A Csehszlovák Köztársaság német és magyar nemzetiségű azon polgárai számára, akik állampolgárságukat München előtt (1938) szerezték, az állampolgárság igazolást nyer, és a köztársaságba való esetleges visszatérés az antinácisták és antifasiszták számára biztosított… A többi német és magyar nemzetiségű állampolgár elveszti csehszlovák állampolgárságát…”


Ezzel a németek és a magyarok kollektíve háborús bűnösökké váltak, s már csak néhány jogszabályra volt szükség ahhoz, hogy törvényen kívül helyezzék őket. Az elhíresült Beneš-dekrétumokon kívül a Szlovák Nemzeti Tanács egy sor olyan jogszabályt és rendelkezést fogadott el, mellyel ezt törvényesítette – például az 1945. augusztus 2-án életbe lépett 33. számú dekrétumot. Ez kimondja, hogy az állam bárminemű jogkötelezettség nélkül, szabadon rendelkezhet a magyar nemzetiségű személyekkel, vagyonukkal, és munkára kényszerítheti őket. S úgy is lett.

Élő történeti források
A történeti források ritkán tanúskodnak a megbolygatott emberi lélekről. Ezért újabban gyakran találkozunk a szakirodalomban az úgynevezett oral history fogalmával, tehát a személyesen, saját szavakkal elmondott vallomásokkal. Ez a megnyilatkozási mód jól kiegészítheti a dokumentumok személytelenségét – írja Ladislav Takáč doktor ,,Magyar voltál! Ezért!” című, 2003-ban kiadott könyvének előszavában. Bocsánatkérés ez a könyv – még akkor is, ha bűntelenek vagyunk – és tanúbizonyság. Egy fontos kordokumentum, mely az ember szemszögéből láttatja a második világégést követő években végbement becstelenséget.

Álljon itt néhány vallomás a könyvből – megidézendő a ,,korszellemet”…

,,A dunaszerdahelyi Járási Munkaügyi Hivatal – az államelnök általános munkakötelezettséggel kapcsolatos rendelete értelmében – 1998-69-1946 szám alatt … transzportlevelet állított ki …, mely szerint engem, apámat és két bátyámat 1946. december 14-ével egy évre (majd további két évre) a Prága-Jílov körzetbe telepítenek. … A dunaszerdahelyi vasútállomáson kijelöltek számunkra egy marhaszállító vagont. Még szerencse, hogy édesapám valahol szerzett egy kis kályhát, mert kegyetlen hideg volt. Az utunk Prágába teljes két hétig tartott. Ennek nagy részét ágyban fekve, dunyha alatt töltöttem, reszketve a hidegtől és a félelemtől, hogy vajon mi lesz velünk. … Új gazdánk – éppen mint a feudalizmus idején – egy szörnyen hideg egyszobás lakást osztott ki ránk … (mely) annyira hideg volt, télikabátban aludtunk.”

Egy másik tanú vallja, hogy ,,az én szüleim még ’46 decemberében megkapták a fehér lapot, hogy Magyarországra telepítik őket. Mint háborús bűnösök, oda voltak besorolva. Apám elment a tanácsházára, hogy hát neki mi a bűne. Kérdezik tőle, mennyi földje volt. Ennyi és ennyi. No látja! Ez a maga bűne! Hogy termelt! Hát ez volt a bűnünk… Rá következő nyár elején aztán el is vitték őket Pitvarosra, Magyarországra. Mi akkor még nem voltunk házasok a férjemmel, de én itt maradtam, mert az ő szülei meg Csehországba szóló értesítést kaptak … hát mentem vele. Még annyi időt sem hagytak, hogy itthon összeházasodhassunk, ott házasodtunk össze később.”

Egy, a franciaországi hadifogolygyűjtő-táborból 1946-ban hazakerült, majd nem egész egy évvel később kitelepített személy ekképp vall a csehországi történtekről:

,,…Úgy tíz óra tájban megkezdődött a vásár. Jöttek a cseh lovas gazdák a szekerekkel, be-benéztek a vagonokba, megnézték az árut. … A családnak ki kellett állnia a vagon ajtajába. Az a család, amelyben nem volt kiskorú gyermek – így több volt a munkaerő -, hamarabb elkelt. A vásár egész nap tartott. A vagonok lassan kiürültek. … Mi nem kellettünk senkinek – pedig már délután háromra járt az idő. Nagy hideg volt. Megfagyva várakoztunk, mint akolban a juhok, mikor hideg van. Látom, jön egy lovas kocsi, a kocsis nézi a vagonokat, persze már üresek voltak. Odaér a mi vagonunkhoz, kérdi, hányan vagyunk. Mi is kiálltunk, a másik család is kiállt az ajtóba, a cseh káromkodott egyet. Odaáll a vagonhoz a kocsival, nekem int, hogy rakodjunk fel. Gyorsan feldobáltuk a holmikat; mikor ez megvolt, int, hogy üljek mellé az ülésre. A család beült a kocsiba, a cseh kezembe nyomta a gyeplőt meg az ostort, szólt a lovaknak. Elindultunk Český Brodon keresztül. A várostól két-három kilométerre egy kis faluba mentünk, Stolířba.”

S hogy a folklórbeli vonzatáról is szót ejtsünk, álljon itt a búcsi legények nótájának egy strófája, melyet a bátorkeszi cigányokkal húzattak a batyus bálon: ,,Szedik már az ólak, házak tetejét,/ elviszik a falunak az elejét./ Marad itthon kettő-három reszlovák,/ Kinyalhatja a komisszár valagát…!”

Ez is folklór!

Pontosítva az ide vonatkozó adatokat – Vadkerty Katalin történeti forrásait idézve – 43 ezer magyar kisgazdát és falusi embert hurcoltak el durva és embertelen körülmények között a katonaság bevonásával kényszermunkára, javarészt a cseh és a morva határ mentére. 11 568 családot deportáltak erőszakkal, a hátrahagyott családi házak száma meghaladta a hétezret. A szlovák áttelepültek és a megbízottak, akik a teljes berendezéssel hátrahagyott házakat, portákat birtokukba vették, majdnem 14 ezer hektár mezőgazdasági területet kezdtek el művelni. Később, a Szlovák Nemzeti Tanács 64/1946-os, illetve a köztársasági elnök 108/1945-ös jogszabálya értelmében a magyarok és a németek vagyonának elkobzására is sor került. Itt jegyzem meg: mindez nem egy diktatórikus rendszer, tehát nem a fasizmus vagy a kommunizmus idején következett be, hanem a demokratikus Csehszlovák Köztársaság fennállása idején.

A kitelepítés, illetve a szlovák-magyar lakosságcsere ellen felemelte hangját a Dél-szlovákiai Magyar Antifasiszta Mozgalom is, hangsúlyozva, hogy tiltakoznak abból a jogtalan és igazságtalan következtetésből eredő általános megtorlás és üldözés ellen, amely abból indul ki, hogy Jaross, Eszterházy, később Horthy és Szálasi politikájáért az egész magyar nép felelős, és hogy az első Csehszlovák Köztársaság felbomlását a dél-szlovákiai magyar dolgozó nép is elősegítette. Bár a leghatározottabban elítélték, hogy a munkájukat becsületesen végző magyar embereket erőszakkal elhurcolják és megfosszák javaiktól, s hogy elüldözzék őket évszázados otthonaikból azzal a céllal, hogy soha többé vissza ne térhessenek, s így elvesszenek a magyar nemzet számára, mindez pusztába kiáltott szó volt.

Akkor már rég háborús bűnös volt mindenki, s az ide vonatkozó dekrétumok, törvények és rendelkezések feloldása hiányában a mai napig az.


Van remény az igazságtételre?

A nemzedék, mely ,,alanyi jogon” tapasztalta meg a jogfosztottság és száműzetés keserűségét, lassan kihal; akik viszont kisgyerekként járták meg kényszerűségből Cseh- és Morvaországot, még élnek. Az ő képviseletüket vállalta fel a Deportálások Áldozatainak és Leszármazottaiknak Szövetsége, azaz a DÁLESZ. Krivánszky Miklós elnök elmondta, a szövetség 2002-ben hat taggal indult, ma viszont már több mint háromezer embert tömörít. Célkitűzéseik egyértelműek: a 88/1945-ös, a munkakötelezettségről szóló törvénynek az államhatalom részéről történt többrendbeli súlyos megszegésének jogorvoslata. A deportálások ugyanis teljesen ellentmondtak ennek, s erre nem mentség az sem, hogy a Beneš-dekrétumokat a csehszlovák törvényhozás visszamenőleges hatállyal jogerőre emelte. A cél tehát nem a kétes hírű dekrétumok felülvizsgálata, hanem a deportáltak kárpótlása. Ennek rendezésére már a DÁLESZ létrejötte előtt történtek lépések, hiszen a belgiumi Piérre Gilbet és az általa vezetett Közép-európai Emberjogi Bizottság már foglalkozott az ügygyel. A szlovákiai magyarok képviselőit 2002 óta több ízben is meghallgatták az Európai Parlament képviselői, s az egyéni kárpótlásban érdekelt személyek több mint hatezer levelet juttattak el az intézményhez. A felvidéki magyarok ügyét több, az EP-ben más, például a katalánok.

Ehhez csak annyit, hogy nem ártana egy kicsit rugalmasabban kezelni az ügyet. Míg egyáltalán van kit kárpótolni…

Powered by Facebook Comments

1 thought on “A Magyar nem felejt- kitelepítés Felvidékről

  1. Minden együttérzésem a kitelepitett szenvedőké, azoké akik még ma is teljes megfosztottságban élnek.
    A benens törvények és más tót gyalázatok mellett ÖNZŐ módon azokra a százezrekre is gondolok, akiket a csonka hazában fosztottak meg mindenüktől, telepitettek ki otthonaikból és az egyik része külföldre menekült, a másik része végigélte a diktatúra minden pokolbugyrát. Talán e csoport mellett meg kell állnunk. Ők saját hazájukban lettek elűzöttek és huszad rendű polgárok. Ma, mi van?
    Kitelepitésben élünk, mindenünktől megfosztottan. Van egy útlevelünk és saját nevem alatt leirhatom. Ezt hivják demokráciának. Mi akiknek nem negyven kilót mértek ki, egy szekérrel vihettünk fejenként a három gyerek egy szekér és mentünk az ismeretlenbe, a kitelepitésbe. Rólunk nem beszél senki, sem normális kárpótlásról, sem a tulajdon visszaadásáról. Erről mélyen hallgatnak az év 364 napján. Egyszer néhány szót el-csúsztatnak. Ez MAGYARORSZÁG és itt minden bolsi boldogan él, mig meg nem hal.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás