Európának stratégiai partnerségre van szüksége Oroszországgal ahhoz, hogy legalább részben visszaszerezze azt, amit a válság kezdete óta konkurenciaképességéből elveszített – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilapnak adott interjújában, amely a hétfői számban jelent meg.
szijjarto-peterSzijjártó Péter miniszterként tett első hivatalos külföldi útja, a múlt keddi pozsonyi látogatása során nyilatkozott a szlovák lapnak.
A Nyugat és Oroszország közti esetleges szankcióháború  következményeit firtató kérdésre válaszolva a magyar diplomácia vezetője rámutatott: a magyar gazdaságot napi szinten csaknem 300 ezer eurós kár éri az embargó bevezetése óta, ugyanakkor nem látni, hogy Keleten kedvező irányba változott volna a helyzet, sőt a konfliktus tovább éleződik. Leszögezte: Európa szenved, mivel gazdaságai szenvednek (a szankcióktól), s látni lehet, hogy ez az „üzleti harc” teljesen ellentétben áll a hosszú távú európai érdekekkel.
„Európa a 2008-as válság óta veszített konkurenciaképességéből és a stratégiai partnerség Oroszországgal az egyedüli mód arra, hogy ennek legalább egy részét visszaszerezze” – hangoztatta Szijjártó Péter. Emlékeztetett arra, hogy milyen kedvező hatásai lehetnek a nyersnyagokban rendkívül gazdag Oroszország és a fejlett technológiával rendelkező Európa együttműködésének. Az ukrajnai történések és a szankciók együttese az összes európai ország hosszú távú céljait tekintve „nagy mínusznak” számít – jegyezte meg a külügyminiszter.
A Hospodárské Noviny újságírója a Magyarországról Ukrajnába irányuló gázszállítás leállításáról, valamint a régió energiabiztonságának növeléséről is kérdezte a minisztert.
Válaszaiban Szijjártó Péter elmondta, hogy miniszteri kinevezése idején Magyarország gáztározóinak feltöltöttsége még a hatvan százalékot sem érte el, és a bizonytalan kelet-európai helyzetre való tekintettel biztosak akartak lenni abban, hogy a közelgő tél előtt a készletek száz százalékosak lesznek. Megjegyezte, hogy ez utóbbit egyébként az Európai Unió  is elvárja.
A magyar diplomácia kitárt arra is, hogy Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel folytatott megbeszélése során az egyik legfontosabb téma volt a szlovák és a magyar gázvezetékek összekapcsolása, ami egy esetleges válság idején lényegesen hozzájárulhat Magyarország energiabiztonságához. Hangsúlyozta, hogy ennek kiemelt fontosságot tulajdonítanak és a vezetékeket összekapcsoló interkonnektor kereskedelmi üzeme január elsejétől beindulhat. Közölte, hogy a kapcsolat teljes kapacitása évi 6,7 milliárd köbméter, s ebből 5 milliárd köbméter lesz majd a szlovák import.
A külügyminiszter az energiabiztonság növelésével kapcsolatban azt is elmondta, hogy Magyarország eltökélt a Déli áramlat  gázvezeték építésének folytatásában. Megjegyezte, tisztában vannak azzal, hogy ez nem jelent végleges választ – a szállítási útvonalak és a források diverzifikációja által megteremthető – energiabiztonság kérdésére. Hozzátette: a megoldás a Nabucco gázvezeték lenne, de mivel az nem talált megértésre az EU részéről, így egyedül a Déli áramlat maradt.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás