Most itt vagy
Itt > Belföld > A kormánypártok támogatják az Iszlám Állam elleni magyar katonai részvételt

A kormánypártok támogatják az Iszlám Állam elleni magyar katonai részvételt

A Fidesz és a KDNP mellett a Magyar Liberális Párt (MLP) képviselője is támogatta a Szijjártó Péter külügyminiszter kezdeményezésére kedden a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartott egyeztetésen, hogy Magyarország katonai erővel vegyen részt az Iszlám Állam (IÁ) elleni fellépésben. A megbeszélésen részt vett pártok közül a Jobbik és az LMP is a magyar katonai fellépés ellen foglalt állást.

Szijjártó Péter a parlamenti pártok képviselőivel egyeztetett.  MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Szijjártó Péter a parlamenti pártok képviselőivel egyeztetett.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A konzultációt követő sajtótájékoztatón Németh Zsolt (Fidesz) kiemelte: Európa biztonsága az elmúlt egy évben megkérdőjeleződött, komoly szakaszhatárhoz értünk a rendszerváltáskor kezdődött időszakban. Az új helyzet kialakulásának egyik oka az orosz-ukrán háború, a másik pedig a szélsőséges radikalizmuson alapuló terrorizmus – mondta Németh Zsolt, hozzátéve: ez utóbbi biztonsági fenyegetést nem lehet politikai úton elhárítani, egyértelműen katonai erők alkalmazására van szükség.
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke közölte: most remélhetőleg párbeszéd kezdődik az ügyben, ennek következő lépcsőfoka a külügyi bizottság jövő heti ülése, és ha a feltételek adottak, április közepén az Országgyűlés is állást foglalhat a kérdésben.
Firtl Mátyás (KDNP) kijelentette: pártja támogatja a kormány álláspontját, és nemcsak azért, mert jelenleg a keresztény közösségek ellen követi el az IÁ a legsúlyosabb támadásokat, hanem mert a terrorszervezet az emberiség ellen követ el gátlástalanul bűnöket, és nem tudni, ki ellen fordul legközelebb. Ez elfogadhatatlan, ezért helyben kell mindent megtenni, hogy minél jobban visszaszorítsák az IÁ-t – magyarázta.
Megjegyezte: a kiküldendő magyar alakulat őrzési, védelmi feladatokat látna el, ennél sokkal veszélyesebb körülmények között végezték tevékenységüket Afganisztánban.
A Jobbik véleménye szerint Magyarországnak nem szabad segédkeznie egy az Iszlám Állam (IÁ) elleni katonai fellépésben, kizárólag csak humanitárius segítséget lehet nyújtani – ismertette pártja álláspontját Gyöngyösi Márton.
A frakcióvezető-helyettes szerint a katonai támogatás olyan mértékben megnövelné a terrorfenyegetettséget, hogy az ellentétes lenne a nemzeti érdekekkel. Hozzátette, az Iszlám Állam agressziója őket is aggodalommal tölti el, ezért sürgetik az IÁ elleni fellépést, de ezt Magyarországnak az “erejéhez mérten” kell megtennie.
Az Iszlám Állam létrejöttében az az ellen hadba vonuló nyugati koalíciónak is felelőssége van a Jobbik szerint. A nyugati államok az elmúlt években mindent megtettek, hogy destabilizálják a térséget és ezzel létrehozták azt a vákuumot, amelyikbe az IÁ be tudott hatolni – fogalmazott Gyöngyösi Márton.
Schiffer András elmondta, az LMP továbbra is azon a véleményen van, hogy a katonai részvételt megelőzően az Európai Uniónak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy felderítse és elzárja az Iszlám Állam (IÁ) pénzügyi, technikai és emberi utánpótlási csatornáit.
Az LMP továbbra is azt várja, hogy Magyarország tegye meg azokat a jogalkotási lépéseket, amelyekkel az átutazó potenciális terroristákat fel lehet tartóztatni, illetve lépjen fel kezdeményezőleg az EU-n belül egy fokozottabb belbiztonsági, terrorellenes együttműködés érdekében – közölte a társelnök- frakcióvezető.
Bősz Anett, az MLP ügyvivője közölte, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke a parlamentben független képviselőként támogatni fogja Magyarország katonai részvételét az Iszlám Állam elleni koalícióban.
A keddi egyeztetésre meghívást kapott a szintén parlamenti képviselettel rendelkező MSZP, DK,  Együtt és Párbeszéd Magyarországért is, de ők nem képviseltették magukat.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

4 thoughts on “A kormánypártok támogatják az Iszlám Állam elleni magyar katonai részvételt

  1. A “terroristák” nem csak úgy gondoltak egyet és eldöntötték, hogy “terroristák” lesznek. A hazájukban gyilkolászó amerikai katonák késztették őket a “terrorizmusra”.
    Az iszlám államot amerika és izrael hozta létre, hogy lehessen ellene “küzdeni”.
    A honvédelem az ország határainál véget ér. Azon túllépve idegen agressziónak minősül.

    1. A népszavazás pont azt az eredményt hozza, amit a kormányék elhatároztak. A szavazás névtelen és titkos. Az adat kezelés szintén. Azt hoznak ki, amit akarnak. Csak Istenben hiszek, a politikusnak soha.

Minden vélemény számít!

Top