A kormány bevezeti az egynyári öntözés fogalmát, így a legfeljebb 100 hektáros gazdaságok egyszerűsített engedélyezéssel juthatnak öntözővízhez – az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.

Magyarország vízben gazdag ország, de az egyre szélsőségesebbé váló időjárás nagy károkat okoz, és a termelés kockázatát is növeli. Évről-évre egyre kevesebb csapadék esik, és az is intenzívebben érkezik. Mára a takarmánytermelés is veszélybe került – olvasható a tervezethet fűzött magyarázatban.
A jelenlegi szabályozás szerint csak olyan helyen lehet öntözőtelepet kialakítani, ahol erre igazolhatóan legalább öt évig szükség van. A módosítás célja, hogy kis területen, ideiglenes szivattyúállásokkal, maximum egy öntözési idényre, egyszerűbb eljárással lehessen öntözési engedélyt kérni.
Az egynyári öntözés meghatározása így szól: egy öntözési idényben, közvetlenül felszíni vízből, ideiglenes szivattyúállással maximum hektáronként 1200 köbméter öntözővíz kijuttatása, legfeljebb 100 hektárnyi nagyságú területre.
Ezt azok a gazdák tudják alkalmazni, akik gyorskapcsolású vezetékekkel, vagy szórófejekkel meg tudják oldani az öntözést. Így nincs szükség vízépítési munkára, tehát vízjogi létesítési engedély helyett elegendő csak üzemeltetési engedélyt igényelniük.
További egyszerűsítés, hogy az egynyári öntözési engedély kiadásához mindössze egy egyszerűsített talajvédelmi tervre és egy vízvizsgálatra van szükség, amelyek legfeljebb tízezer forintba kerülnek. Ebből az egynyári öntözésre szóló vízjogi üzemeltetési engedély díja ötezer forint.

MTI/magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás