Most itt vagy
Itt > Főoldal > A devizahitel ügylet részleteit a B.É.CS. 2013. november 23-án nyilvánosság elé tárta

A devizahitel ügylet részleteit a B.É.CS. 2013. november 23-án nyilvánosság elé tárta

A devizahitelesek ügye régen túlmutat az egyén személyes megélhetési problémáján. Lehet szidni őket, mert elkeseredetten utcára vonulnak, lehet ócsárolni őket a média által közvetített szlogennel: „ja, kérem, tetszett volna előre gondolkodni”, stb. A rafinált ügylet azonban jóval komplexebb annál, hogy felszínes megjegyzéseket tegyünk az ország gazdaságát megdöntő 25 éves folyamatra.

Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy észrevegyük, valami nincs rendjén kicsiny „jogállamunkban”. Sokan emlékszünk még azokra az időkre, amikor forint hitelt szerettünk volna felvenni, de a pénzintézetek hitelképteleneknek minősítettek. Döbbenet, hogy napjainkban, még azok is kapnának újabb hitelt, akiknek nincs fedezete, sőt, még azok is hozzájuthatnának újabb tetemes hitel konstrukcióhoz, akiknek jelzálog lebeg a feje felett.

2013. november 23. Amman Étterem külön terme - Érdeklődők hallgatják a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnökségének előadását.
2013. november 23. Amman Étterem külön terme – Érdeklődők hallgatják a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnökségének előadását.

Lehetetlen nem észrevenni a lényeget a propaganda mögött, de természetesen ehhez tisztában kell lenni a kiinduló helyzettel. Mik is voltak az előzmények? Összeszedtük néhány pontban, amelyek ismerete nélkül kár véleményt alkotni.

1.    A devizahitellel rendelkező ügyfelek a jelenlegi magyar társadalomnak azt a több mint 4.000.000 személyét jelentik, akik az eredeti szerződésben foglaltak ellenére egyoldalúan, ezzel együtt jogtalanul változtatott szerződés szerint, egészen más összegű törlesztő részletet „kötelesek” fizetni. A média propaganda ellenére, tehát nem felelőtlen terhek vállalásáról van szó.
2.    A devizahiteleket a bankok nem devizaszámlán vezetik. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy árfolyam különbözetek elszámolása történik, úgy, hogy mögötte csak forint van.
3.    A devizahitel konstrukciókat a Svájci Nemzeti Bank készítette elő, amelyről annyit legalább érdemes tudni, hogy ezek mögött a konstrukciók mögött, már 2007-ben is csak 40% deviza szerepelt.
4.    Deviza alapú hitelt nem csak magánszemélyek vettek fel, tetemes adósság halmozódott fel jogi személyiségű és jogi személyiség nélküli gazdálkodó szervezeteknél is.

2013. november 23. Amman Étterem külön terme - Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnöke, Falus Zsolt Ferenc az előadás szünetében érdeklődők kérdéseire válaszol.
2013. november 23. Amman Étterem külön terme – Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnöke, Falus Zsolt Ferenc az előadás szünetében érdeklődők kérdéseire válaszol.

A devizahitel ügylet részleteit a B.É.CS. 2013. november 23-án nyilvánosság elé tárta. A tényállások ismertetése és a jogszabályok értelmezése mellett az alábbi fontos információkra hívta fel a figyelmet:

Tudta Ön, hogy a 2008 -as EU/IMF hitelmegállapodás 20milliárdnyi euróját a Magyar Állam a “devizahiteles” családok megmentésére kapta?
Tudta Ön, hogy ezt az összeget a Magyar Állam a Magyar Nemzeti Bankban befektette és forint elleni spekulációkra használta fel?
Tudta Ön, hogy az Európai Központi Bank tudta és engedélye nélkül nem tudták volna ezt megtenni?
Tudta Ön, hogy Magyar Nemzeti Bank ezzel a csalárd tevékenységével veszélyt jelent a magyar lakosságra?
Tudta Ön, hogy egy korábbi IMF tanulmány lépéseit hajtották végre Magyarországon 2008-ban?
Tudta Ön, hogy Simor András volt jegybank elnök és Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a Haza és Haladás “szakmai műhelyéből” érkeztek?
Tudta Ön, hogy Oszkó Péter ma is az OTP alkalmazottja, egyik csoportjának vezetője, akiknek a befektetések és kockázatkezelhetőségek a fő profiljuk?
Tudta Ön, hogy az önkormányzatok megkapták a kockázatkezelés lehetőségeiről a tájékoztatót?
Tudta Ön, hogy a tájékoztatóban leírják, hogy mekkora forint gyengülésnél mekkora nyereségre tesznek szert az önkormányzatok?
Tudta Ön, hogy a lakosságnak ajánlott pénzügyi termék valójában nem kölcsön, nem hitel, hanem befektetési szerződés?
Tudta Ön, hogy a lakosságnak kínált szerződésekből szándékosan kihagyták a kockázat kezelési technikákról és lehetőségekről szóló tájékoztatót, melyet az önkormányzatok megkaptak?
Most már tisztában van vele, hogy Ön áldozatává vált az Állami konszolidáció “oltárán”?
Tudta Ön, hogy mindezért a Bankszövetségnek, a Magyar Államnak az IMF-nek az Európai Központi Banknak kártalanítási kötelezettsége van?
Tudta Ön, hogy 2011-ben indult eljárás, mely 2013-ban megszületett Európai Bírósági ítélet, elmarasztalta az Európában “devizahiteleket” kínáló bankokat? (www.bankcsapda.eu/c-604-11-szamu-2013-majus-30-i-europai-birosagi-itelet-/)
Tudta Ön, hogy ez az ítélet az összes tagállamra vonatkozik?
Tudta Ön, hogy az Európai Bíróság értesítette az összes tagállamot az eljárás megindulásáról?
Miért nem csatlakozott be a Magyar Állam az Európai Bírósági perbe?
Miért nem akadályozta meg a Magyar Állam az ítélethirdetés végéig a Bankszövetséget a lakosság elleni tevékenységében?
Tudta Ön, hogy az ítélet a Magyar Államra is kötelezettségeket ró?
Tudta Ön, hogy a lakosság “devizában” való eladósítása az Államérdekből szándékosan történt?
Tudta Ön, hogy, ha nem adósítják el a lakosságot 2008-ban, az Államcsőd bekövetkezik?
Tudta Ön, hogy, a devizában-nyilvántartott lakosság nélkül ma is Államcsőd fenyegetne?
Tudta Ön, hogy a “devizahitelesek” tragédiája az Állam és a Bankszövetség egyetemleges bűncselekmény sorozatának eredménye?
Tudta Ön, hogy a járulékos károkozás már az egész magyar társadalmat sújtja?
Tudta Ön, hogy Magyarország pénzügyi stabilitásának legnagyobb “alappillére” a lakosság közel felének közvetlen uzsorázása?
Tudta Ön, hogy ezt minden parlamenti párt tudja?
Tudta Ön, hogy akkor van csak igaza és joga, ha kétmillió ember támogatja?
Tudta Ön, hogy önnek hiába van igaza, ha nincsenek támogatói?
Tudta Ön, hogy a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet oknyomozó-csoportja feltárta a legapróbb részletéig a folyamatokat?
Tudta Ön, hogy nemzetközi hatósági eljárások sorozatát kezdeményeztük?
Egyben biztosak lehetnek, nincs megalkuvás, hanem teljes eltörlés után kártalanítás, majd felelősségre vonások sorozata kell bekövetkezzen.
A legnagyobb ellenségünkkel kell leszámolnunk: a következmények nélküli Magyarország státuszával, az érinthetetlenek, egyenlőbbek kiváltságaival.
Ehhez kérjük a magyar lakosság támogatását!

Grell Antal B.É.CS.

A problémát tehát nem lehet propagandával a szőnyeg alá söpörni, a jelenlegi kormány által felajánlott „megoldás” nem vezet sehova.  Miközben a társadalom tudatos megosztása történik, a színfalak mögött hatalmas, országunkat bedaráló gépezet működik. Elenyésző számban beszélhetünk sikeres deviza perekről, de leginkább időhúzással igyekszik a kormány megnyerni a játszmát.

2013. november 23. Amman Étterem külön terme - A zsúfolásig megtelt helyiségben érdeklődők hallgatják a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnökségének előadását.
2013. november 23. Amman Étterem külön terme – A zsúfolásig megtelt helyiségben érdeklődők hallgatják a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnökségének előadását.

A kulcs kifejezés: a „Pénzügyi Stabilitás”. Úton, útfélen ezt halljuk. De hogy is állunk mi stabilan? Röviden válaszolva: sehogy. Sőt, az állam nagy bajban van. A devizahitelesek egyszer már megmentették 6-7 ezer milliárdos összeggel az országot az államcsődtől, most pedig másodjára akarnak róluk még egy bőrt lenyúzni. A jegybanki alapkamat mesterségesen manipulált, alacsony szinten tartása egyértelmű jele az újabb fosztogatásnak.

Sajnos ki kell mondanunk: “Az elmúlt 25 évben történt pénzügyi akciókkal kormányunk nem tud elszámolni. Ez az időszak a magyar történelem nagyon meghatározó, szégyenteljes része. 1956-ban a Szovjetunió segítségével sikerült a magyar lakosságot megfojtani, most ugyanez történik az Európai Unió közreműködésével” – nyilatkozta Falus Zsolt Ferenc, a BÉCS elnöke.

Címlapfotó: 2013. november 23. Amman Étterem külön terme – Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnöksége: Falus Zsolt Ferenc, elnök (b) és Grell Antal (j) előadást tart a devizahitel konstrukciókról.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

3 thoughts on “A devizahitel ügylet részleteit a B.É.CS. 2013. november 23-án nyilvánosság elé tárta

  1. Mind ezeket elolvasva, miben reménykedhetnek a deviza hitelesek? Mi a biztosíték arra, hogy December 16-án a kuria pártatlan igazságos jogi ajánlást tesz? A deviza hitel egy előre megfontolt jól kidolgozott nagyon aljas szándékból elkövetett cselekedet, amelyet láthatatlan kezek írányítanak. Mind a mai napig egyetlen bűnös sincs megnevezve. És hoppá a tisztelt kormányunk a GVH bírsággal milyen franko nyereséget söpört be, a deviza hitelesek bőrén.

  2. Sajnos tényleg azt kéne csinálni lassan teljesen tönkre megyünk és még mindig majdnem annyival tartozunk mint amit felvettünk és fizettük becsületesen 5 és fél évig. Nem számít nyugdíjas vagy családos semmi csak az ő érdekük legyen meg

  3. Egyszerűen nehéz megszólalni. A Bankcsapda tudását, a közzétett anyagit, ma már nem lehet megkérdőjelezni, Anti felvetéseit sem. A feladat a magyarok felvilágosítása, olyan tudás megszerzése a csatlakozóknak, amivel nem rendelkeztek az állítólagos hitelnek nevezett befektetés kapcsán. A hozzászólások számából az látszik, hogy még mindig kevesen vannak azok, akik értik ezt az átverést. Felszólítom azon magyarokat, akik értik a Bankcsapda írásait, de azokat is akik érteni szeretnék, hogy véleményüket tegyék közzé, akár jelen oldalon is, mivel ez az oldal azzal, hogy a Bankcsapda oldalát közzé teszi, segít abban, hogy az igazság kiderüljön.

Minden vélemény számít!

Top