Most itt vagy
Itt > Főoldal > 1944. március 19.: Magyarország megszállása

1944. március 19.: Magyarország megszállása

 

 

 

 

 

 

 

Németország alaposan felkészült a Magyar Királyság megszállására: már 1943. szeptember 30-án kidolgozták a Margarethe I. tervet.
1944. március 19-e a XX. századi magyar történelem tragikus dátuma: a német csapatok beözönlése következtében hazánk e napon veszítette el függetlenségét, melyet az egy éven belül bekövetkező szovjet megszállás miatt közel fél évszázadon keresztül nem szerezhetett vissza

A náci Németország alaposan felkészült a Magyar Királyság megszállására: már 1943. szeptember 30-án kidolgozták a Margarethe I. tervet. Az eredeti elképzelések szerint a megszállás végrehajtásához román és szlovák haderőt is bevetettek volna, emellett előirányozták a magyar honvédség lefegyverzését. A terv három hadműveleti zónára osztotta az országot. Az első zóna a Tisza vonaláig kiterjedő területeket foglalta magába. A második a Tiszától keletre és délre helyezkedett el, míg a harmadik zónát a Tiszától északra hozták létre.

Kállay Miklós 1942 márciusától volt Magyarország miniszterelnöke. Kállay kormányzása idején Magyarország volt az egyetlen olyan, a tengelyhatalmakkal szövetséges állam, ahol német csapatok nem tartózkodtak. Finnországot kivéve Magyarország volt az egyetlen olyan “tengelyállam”, ahol megmaradt az alkotmányos, parlamentáris rendszer s ahol az 1919-ben betiltott illegális Kommunista Párt kivételével minden párt képviselve volt a parlamentben a nyilaskeresztesektől a szociáldemokratákig. A háború miatt elengedhetetlen korlátok között fennállt a sajtószabadság, az egyesületi és gyülekezési szabadság, és szabadon működhettek a szakszervezetek.

A színházakban a legjobb angol és amerikai darabokat játszották, és a könyvesboltokban angol és amerikai írók fordításai sorakoztak egymás mellett. A tengelyhatalmak uralta Európában egyedülálló jelenség volt, hogy a zsidók minden diszkrimináció nélkül élvezhették a jó színházi előadásokat, a jó éttermeket és kávéházakat. Ezen túlmenően a Kállay-kormány menedékjogot nyújtott 70 ezer zsidónak, több mint százezer lengyel menekültnek, akik még a Teleki-kormány idején jöttek Magyarországra, s ezen kívül számos Magyarországra szökött francia hadifogolynak, angol és amerikai ejtőernyősnek.

Kiugrás helyett megszállás

A Don-kanyarban kiépített magyar állásokat a Vörös Hadsereg 1943 januárjában törte át. Heves harcokban február elejére megsemmisült az egész 2. magyar hadsereg. A magyar történelem folyamán ez volt a harcoló magyar alakulatokat egy ütközet során valaha ért legnagyobb emberveszteség, amely eléri a százezer főt (A 2. magyar hadsereg összveszteségei történészi kutatások szerint 120 ezer főt is meghaladják.). A voronyezsi katasztrófa után titkos tárgyalások kezdődtek az angolszász hatalmakkal, miközben a kormány szövetségesi kötelezettségeit is teljesítette Németországgal szemben. 1943 szeptemberében előzetes fegyverszüneti feltételeket fogadtak el. A fegyverszünet akkor lépett volna életbe, amikor a Balkánon előrenyomuló angolszász csapatok elérték volna a magyar határt. Kállay nem volt hajlandó fegyverszüneti tárgyalásokat folytatni a Szovjetunióval.

Hitler úgyszólván semmit nem bízott a véletlenre: nem akarta, hogy megismétlődjék az, ami 1943. szeptemberében Olaszországban történt. A német vezetés tisztában volt Magyarország stratégiai jelentőségével, ugyanis ha az ország kiválna a háborúból, akkor összeomlana az egész balkáni front. Ez volt az érem egyik oldala, másrészről a Führer nem bízott a Kállay Miklós vezette kormányban. Nem volt alaptalan Hitler kételkedése, a hírszerzés folyamatosan tájékoztatta a vezérkart a Kállay-kormány kiugrási tárgyalásairól.

1944 február 28-án adott parancsot Hitler a Margarethe I. mielőbbi véglegesítésére. A terven ismét módosítottak, a felvonulási terepet Magyarország határain belülre helyezték. Nem véletlen, hogy az akciót a Trójai faló fedőnévvel illették. A március 4-én megindult szovjet támadás hatására egységeket kellett elvonni a megszállást végrehajtó erőktől. Ráadásul a megszállást sem lehetett tovább halogatni, így március 7-én Foertsch tábornokot hivatalosan megbízták a Margarethe I. végrehajtásával.

A határmenti csapatösszevonásokra felfigyeltek ugyan a magyar hatóságok, de konkrét ellenlépéseket nem foganatosítottak. Arról már esett szó, hogy a felvonulási terepet az ország határain belül képzelték el a németek. A terv tökéletes kivitelezését már csak egyetlen tényező zavarhatta meg, ez pedig nem volt más, mint maga a kormányzó: Horthy Miklós.

Hitler ebben az esetben is biztosra akart menni, semmit nem akart kockáztatni. Ennek megfelelően 1944. március 15-én meghívta a kormányzót a Salzburg mellett található klessheimi kastélyba. A magyar küldöttség március 18-án a délelőtti órákban érkezett meg a salzburgi pályaudvarra. Nem mondhatni, hogy a Führer túl sok időt hagyott volna az utazás fáradalmainak kipihenésére, egyből a tárgyalások megkezdését sürgette. Horthy visszaemlékezése szerint Hitler meglehetősen zavarban volt a megbeszélés kezdetén, nem tudta, hogyan kezdjen bele mondandójába. Végül kerek perec kijelentette: nem akarja, hogy az olasz példa megismétlődjék, ezért megtette a szükséges óvintézkedéseket.

Miután Horthy előtt világossá vált, hogy felesleg érveket felsorakoztatnia az ország megszállása ellen, odakiáltotta Hitlernek: “Ha mindenben végleges elhatározott dologgal állok szemben, akkor semmi célja sincs további megbeszélésünknek. Elutazom!” Horthy ezt követően távozott és kérette kíséretének tagjait. A németek légiriadóra hivatkozva nem engedték útjára a magyar küldöttséget. Délután újabb tárgyalásokra került sor, de változás nem történt. A magyar küldöttség hazatartó különvonatát többször feltartóztatták a német hatóságok, így nem meglepő, hogy a megszállás kezdetekor még osztrák területen tartózkodott a szerelvény.

A német erők három irányból támadtak az országra. Bajcsy-Zsilinszky Endre tettét, és néhány helyi lövöldözést leszámítva gyakorlatilag semmifajta ellenállásba nem ütköztek. A kormányzó megérkezését követően a várba hajtott, túl sok illúziója nem lehetett a jövővel kapcsolatban. A koronatanács ülésén a belügyminiszter beszámolt az országban történt változásokról. Kállay a török nagykövetségre menekült. Onnan novemberben távozott, a németek elfogták, s így később Mauthausenbe majd Dachauba kerül. A háború végén Olaszországban szabadul ki a fogságból. 1953-ig ott is él, majd haláláig az Egyesült Államokban lakik, az emigráció prominens személyiségeként.

Ellenállás nélkül

Történészek azóta is többször vizsgálták annak az okát, hogy miért nem fejtett ki semmiféle katonai ellenállást Magyarország a német megszállással szemben. Tény, hogy egy ilyen küzdelem a katonai erőviszonyok miatt mindenképpen kudarcra lett volna ítélve. Magyarország nem számíthatott volna sem az angolszász hatalmak, sem a Szovjetunió fegyveres segítségére, másrészt bármely komolyabb ellenállás megszervezéséhez szükségessé vált volna a nemrég visszatért területekről, főleg Észak-Erdélyből a magyar csapatok visszavonása.

1944. március 19-ét követően az országot a teljes katonai és politikai káosz jellemezte, amely végül totális katasztrófához vezetett. Megkezdődött az ország szisztematikus gazdasági kifosztása, a Nyilas Párt politikai térnyerése. A német szolgálatok azonnal őrizetbe vették a németellenes magyar értelmiség vezető figuráit, bujkálásra és illegalitásba kényszerültek a népi írók, ugyanígy a népi mozgalom politikusai is. (Többek közt Kovács Imre, a Nemzeti Parasztpárt képviselője, a Magyarország megszállása című könyv szerzője, aki forrásértékű munkájában leírja mind a náci, mind a szovjet megszállás történetét.)

Hitler teljhatalmú magyarországi megbízottja Edmund Veesenmayer volt. Veesenmayer céljai elérése érdekében nem csupán a diplomáciában megismert eszközöket használt, gyakran kegyetlen fenyegetőzéssel érvényesítette akaratát.

Horthy a feltétlen németbarát Sztójay Dömét nevezte ki miniszterelnöknek. Sztójay kinevezése után az államgépezet kiszolgálta a németeket.

ma.hu/magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

3 thoughts on “1944. március 19.: Magyarország megszállása

  1. Halványan élő emlékezetem szerint nem helytálló az a megállapítás, hogy az 1944 március 19.-német megszállás minimális ellenállás nélkül történt volna, bár sok eredménye nem volt.Ugyanis a Veszprémbe bevezető 8sz főút Csatárhegy-Márkó közötti szakaszát a Kinizsi Pál Honvéd Csapataltisztképző Iskola (Jutasiak) c. Markóczi János ezredes parancsnoksága alatt lezárta,tüzelőállást foglalt,a főúton haladó német csapat megtorpant. Azonban kis idő múlva feljebbvalói parancsra az útszakaszt megnyitotta.
    A fentieket történelmi hitelességgel igazolni nem tudom. Talán ki lehet deríteni mi történt.Tisztelettel.Németh Károéy

  2. A semlegességi politika kizárásának egyik eredménye.
    És, ennyi feljelentővel sehol sem találkoztak a nácik,
    mint Magyarországon.

Vélemény, hozzászólás?

Top